Hát egy hónappal később de ismét jelentkezem. Nagyon sok dolgom van így nem mindig jut idő az írásra. A másik blogomat is, melóban megírt részekkel tudom csak frisselgetni, de hát ez van most.A cím sejtet valamit a blog tartalmából...Életem legszebb nyara volt a 2010-es évi. Elértem pár dolgot a nyáron amit, azért pár évvel ezelőtt nem is gondoltam volna. Egész nyáron a Hungaroringen dolgoztam, ami egy előre lépés volt az életembe. Jól eső érzés az amikor, a saját pénzem költhetem el, erre arra. Albérletbe költöztem, így volt miből állni a dolgot.
A nyáron volt a Hungaroringen számos olyan rendezvény amit hálistennek mint dolgozó látogathattam meg. Egyik legnagyobb élmény autós rendezvényeken volt.
Beosztást nyertem a Le Mans Series 6h-ás versenyére (2010. 08.21-22). Attól függetlenül, hogy Gólyatábor után mentem, elég friss voltam és üde. Persze ez betudható a bioetanolnak. Émelyítően finom illatuk volt az autóknak. Jó tudom, hogy ez így kicsit hülyén hangzik, de
ezeknek nem szaguk hanem illatuk van. Nagyon jó volt annak ellenére, hogy 2 napot dolgoztunk 15 órában. Nagy élmény volt amikor egy egy autó elment előttem és a zsigereimben éreztem az élményt. Letörölhetetlen mosoly volt az arcomon attól függetlenül, hogy utána nem értettem semmit, mert majd' beszakadt a dobhártyám. Megterhelő volt, de nem fizikailag, hanem mentálisan. Mindig tudni, hogy ki hol áll. Életembe először itt állhattam a rajtrácson. Nézhettem a jobbnál jobb autókat és persze pilótákat. Találkozhattam Nigel Mansellel, és két fiával

Leoval és Greggel. Nagyon közvetlen emberek, és aranyosak. A rajtrácson kicsit még jobban ismerkedtem a kollegákkal. Így készült is egy kép, az egyik Lead Car-os kollégával.

A 6 órás versenyen a 42-es rajtszá
mú autó indulhatott. Amivel van is egy 'közös' képem :) Ez az autó egy LMP2-es Le Mans-i szériaautó. Bár szerintem, nem ő volt a leggyorsabb, de az időmérés szent és sérthetetlen. Voltak persze nagyobb ütközések hol a gumifallal hol egymással, és nagyobb pályaépítések, amiket eszközölni kellett időmérésen illetve szabad edzésen.
Ezen a versenyen kint volt VIP vendégként, a WTCC-ben szereplő magyar tehetség Michelisz Norbi is. A Lamborghini SuperCup-ba porrá alázta - a nem épp, jó autóval - a mezőny nagy részét. Két alkalommal is ki kellett állnia műszaki hiba miatt, ezért mind a két alkalommal fel kellett adnia a vezető helyét. Ezen a futamon indult a másik magyar versenyző, Walter Csabi. Jó volt látni amikor, a két magyar versenyző küzdött a futam elsőségért. Az egész rendezvényt élőben adta a EuroSport. :) Valahol biztos, én is fel lelhető vagyok a felvételeken :)
A legfurább ezen a rendezvényen az volt, hogy a verseny kisebb része (olyan 2 óra körülbelül) éjszakába ment. Tehát, totál vakon csak a rádió jelentésekből tudtuk, hogy hol és mi történt. Az orrunkig nem láttunk, de ez tette felejthetetlenné a dolgot.
Megpróbáltam mindent dokumentálni, kisebb nagyobb sikerrel. Ez a kép olyan este 5-6 környékén készülhetett, és már látni, hogy kezd lemenni a nap. Ez még a jobb látási viszonyokhoz tartozik.Az autókon világító számok voltak, hogy ha nagyobb a balhé esetleg, megtudjuk őket különböztetni. Este 8 után már lehetetlen volt, már egyáltalán látni is, nem hogy a lekörözötteknek kék zászlózni. Ekkor visszaváltottunk megfigyelő státuszba. Ezek a fiúk tudnak vezetni, lerendezték egymás között, okosan és szépen.
<--- Ennyit láttunk este 8 után :D***
A másik szívmelengető élményem ami kint ért, a Ferrari Racing Days. Hogy az egyik kollegámat idézzem: "Jönnek a meggyecskék" :D Tudni való, hogy én megrögzött Ferrari drukker vagyok. Na az, hogy Felipe Massa lesz a VIP vendége a rendezvénynek, az míg szívmelengetőbb volt.
Sajna csak 1 napon tudtam részt venni a 3-ból, de így is egy örök élmény volt. Előttem száguldoztak a Ferrari Forma 1-es csodái. Persze úgy néztem őket, mint egy gyerek a sütit a cukrászdába. Persze sok minden ki volt kötve. Mit nem csinálhatunk leginkább :D 2 millió eurós értékek mozogtak a pályán.
És íme ide is a kép:
<---'Meggyecske MotorHome'A nyár többi szabadnapja, a foci VB nézéssel telt. Amit persze barátokkal fűszereztem. Illetve néha néha Morrisons 2-es bulik, és persze a volt csoporttársakkal való lógás.
:) Remélem tetszett a beszámoló...persze most már jobban fogok jönni. Néha van idő blogot írni munkaidőben!
Legyetek jók ha tudtok...a többi nem számít :D
Gicus
Persze ez nem minden esetben kellemes dolog. Sok az Olasz, Német...és néhány Magyar is megtalálható a boxok rejtekében. Elméletileg csak péntekre lett volna beosztásom, de a végén úgy módosult, hogy szombatra is kaptam beosztást....Persze ennek én örültem, de csak addig amíg ki nem derült, hogy miért kellünk többen. 3 órás Endurance verseny...tehát 3 óra feszített figyelés, hogy ki az első az utolsó és egyéb helyezések. Persze kékezni totál káoszosan lehet. Sőt a magam fajta ember fia aki nem igazán van képbe a dologban simán félre kékez. A saját szavaimmal élve "átfogalmazom a kék zászló jelentését..." nálam nem előjelző, hanem utójelző. Ma mázlim volt mert a 2-es poszton voltam. A célegyenesen. Az 1-es poszt persze totál képbe volt, de most komolyan. Összedumáltunk reggel és megígérték, hogy segítenek. Így is volt, így én a motorok helyett inkább az 1-es posztra koncentráltam. Bár próbáltam csodát tenni és végig képbe maradni, de lehetetlen próbálkozásnak tünt a dolog. Fél óra után a versenyirányítás közölte, hogy mivel nem minden esetben stimmel a rajtszám a transponder számával így inkább ne kékezzünk. Persze a csapat külön kérte ezek után, hogy mégis. Nagy nehezen meg volt a vége meg az eleje, de max 6 motornak tudtam tutira kékezni....Borzalmas volt. És, hogy az életérzésem minél inkább meg legyen, jöttek a fűnyírósok. Az egész 3 óra alatt ott nyírták nálam a füvet. Így nem volt elég az, hogy a motorok ott zúgtak (papíron) szám szerint 53...de, hogy még a fűnyírás is?! Na ott sok volt. A rádióadás 95%-át nem értettem, így nem igazán volt vicces a dolog. Kicsit változtattunk az általános rajteljáráson...tehát nem a FIM szabályok szerint csináltuk külön kérésre...
(A Le Mansi rajteljárás)
